Utazás vasúttal
Debrecenbe

Vasúton is nyitott a világ Debrecenből

Vonattal az ország nyugati és keleti régióiba is könnyedén eljuthat az utazó, egyenes járat közlekedik a fővárosba, de átszállással bármelyik magyar város elérhető.

A vasúti közlekedés kezdete egészen a XIX. század  közepéig nyúlik vissza, 1857-ben épült meg a Debrecen-Budapest vonal, ezt követően a hajdúsági megyeszékhely rövid idő alatt vasúti gócponttá vált.

Aki repülővel érkezik Debrecenbe, s innen szeretne eljutni akár a fővárosba, az ezt egyszerűen, gyorsan, átszállás nélkül megteheti a vasút révén.

A cívisvárosból személyvonatok és Intercity-járatok is közlekednek Budapestre, utóbbi légkondicionált, kényelmes kocsikkal szállítja az utasokat a fővárosba. Az út a Nyugati-pályaudvarra nem több három óránál.

További információk itt!