Látnivalók

Kulcsos sárkány és patkós trafik - élet a Postakertben

2013. március 21. 14:22
Debrecen: A lótartás, a szőlőművelés és az abraktermesztés is meghatározó volt egykoron az egyik legrégibb és leghangulatosabb városrészben, amely a Széchenyi, az István és a Szoboszlói utak, valamint a Nyugati utca között fekszik.

Sőt itt működött a messze földön híres kefegyár (a távolról is feltűnő téglakéményével), amit 1890-ben telepített a Szoboszlói útra Falk Lajos és Falk Ármin. Az eredeti üzemépületek közül napjainkra talán csak egy maradt meg biztosan, s gumiszerelő műhely van benne. De hogyan is alakult ki a mai Postakert?

A területet egykor úgy hívták, hogy a Szent Miklós utca végén fekvő szőlőskert. A XVIII. század elején Patikáskert volt a neve, mivel a város patikusa itt vásárolt szőlőskertet ? írja dolgozatában Tóth Pál helytörténész. A postáskodást a mészárosok végezték ingyen. 1656-ban a tanács Lugosi Andrást alkalmazta postamesterként, akinek lovakat és postalegényeket is kellett tartania.

1695-96-ban postaállomást létesítettek, aminek Diószeghi Sámuel lett a kezelője. 1720-ig a mészárosok postáskodása is megmaradt. 1797-ben a postahivatalt a Piac utca 40. számú házba vitték át. A Postakert név a lovas posta létrehozása, 1774 óta van jelen a hivatalos iratokban, és olyan területet takart, ahol a lovas postának váltóállomása van. A postamester földet is kapott a településtől, hogy ott takarmányt termesszen a lovaknak.

- A mai világban iszonyúan lerombolódtak az emberi normák és a morális értékek. Teljesen mindegy, hogy öt méter magas kerítést építünk-e, hiszen az egyre több bűnöző semmit sem tisztel ? mondta el érdeklődésünkre keserűen az egyik ingatlantulajdonos. Ezt a környéket is többnyire jómódúak lakják, és az ellátottságára sem lehet panasz. A területet a mentő- és buszállomások és a Mechwart-középiskola is határolják, belül pedig bölcsőde, óvoda, orvosi rendelő, általános iskola és magán középiskola, valamint a hallássérültek módszertani intézménye is működik.

Ez utóbbi intézmény arról is nevezetes, hogy csodálatos épületét ugyanaz a Hajós Alfréd tervezte, mint aki az Aranybikát is. Nagyon szép a Mechwart-iskola épületegyüttese is, aminek a legrégebbi részei éppen 2012-ben töltötték be a 100. esztendejüket. A Kossuth Ferenc által alapíttatott intézményben IT-biztonságtechnikusi, informatikaihálózat-telepítő és -üzemeltetői, továbbá gépgyártás-technológiai technikusi szakokon is tanulhatnak a diákok.

A komplexum különlegességei közé tartozik a homlokzatdíszítése, valamint a folyosóján kiállított remekmű, a kovácsoltvasból készített, réges-régi kulcsos sárkány. A ?Mechwart? mellett található a Györffy István Középiskolai Kollégium is, mely az 1974-75-ös tanév óta fogadja a vidéki tanulóifjúságot.  A különleges Postakert utcában található, szépen parkosított kollégiumnak az udvari tornacsarnoka se mindennapi, az ugyanis egy óriási gumisátor.

- Nagyon szeretünk itt lakni, jó a koli és a közösség is ? mosolyodott el a püspökladányi, nádudvari, illetve komádi illetőségű Nagy Edina, Sárközi Bianka és Nagy Gabriella, akikkel a kapuban elegyedtünk szóba. ? A környék is szép, nyugodt, csendes, ugyanakkor közel a belváros, a buszállomás meg minden, tehát nem gond a szabadidőnk hasznos eltöltése ? sorolták a 10-11. évfolyamos barátnők. A Csokonai-, a Fazekas-, illetve a Tóth Árpád Gimnázium növendékei ők, és azt tervezik, hogy egyetemen tanulnak majd tovább.

Sétáik során az erre járók nemcsak a megkapó családi házakra és az említett kulcsos sárkányra figyelhetnek föl, hanem más különlegességekre is. Ilyen a ? leburkolásra váró ? Gyár utca pillangós háza, a Szoboszlói út ördögi kólareklámja, az óvoda faragott cégére, a Külsővásártéri nyilazó angyalos kapu, valamint a Postakert utcai bagoly.

Más jellegű nevezetesség a Szoboszlói Úti Általános Iskola is, ahol mintegy négyszáz gyerek tanul. Az 1960-ban alapított intézményben éppen zajlik a nyílászárócsere és az akadálymentesítés. A Postakert talán leghíresebb helye azonban a közeli kis trafikbódé.

- 1923. január 20-án nyitotta meg az üzletet a hadi özvegy Schnierer Istvánné. Akkor még sima faépület volt, azután kapta a bádogborítást, hogy én átvettem. Igaz, ennek is már 25 éve ? mesélt a múltról a mai tulajdonos, Meszlényiné Tódor Ildikó. A dohánytermékeket, újságokat és édességeket is árusító boltocskában ma az autósképek és a focistamatricák a legnépszerűbbek a gyerekek körében.

A csúcstetős trafik küszöbére kis szerencsepatkót szögeztek. A hamarosan 90 éves bódé minden bizonnyal a város legrégebbi, hasonló üzlete ? eddig tehát jól őrizte a hatszögletű házikót. Álmélkodik is az ember mindenen, miként az egész övezetben. Barangolás közben pedig ősszel könnyen megeshet, hogy hirtelen rásötétedik a látogatókra. De ez egyáltalán nem baj. Hiszen a Postakert ? mint a legtöbb városrészünk ? az esti fényekben is gyönyörű.